3. A középkori európai orvoslás eredete

A középkori gyógyászatban három nagy csapásirány létezett egymással párhuzamosan: a sámánság, a klasszikus antik hatás, illetve a keresztény (kolostori) gyógyászat. A nyugati, modern orvoslás megalapítói az ókori görögök voltak, ez azonban Európában csak jelentős kerülővel valósulhatott meg.

A legrégebbi gyökerekkel a sámánság rendelkezett, melyből hazánkban az államalapítást követően – főleg a népi gyógyászatban – már csak egyes misztikus-babonás elemek maradtak fenn. A klasszikus, antik hatás Egyiptomból indult, majd az antik görög, később római, bizánci orvosláson át az arab tudományokig jutva visszaszivárgott Európába, megalapozva a skolasztikus, tudományos szemléletű medicinát (1130–1500). A legelterjedtebb, legszélesebb körben uralkodó irányzat a keresztény-vallásos (kolostori) gyógyászat volt, mely Európában – a papság hatalmának köszönhetően – a sötét középkor idején minden mást elnyomott (400–1130).

Sámánizmus

A sámánizmus gyökerei a 100 ezer évvel ezelőtti időkre nyúlnak vissza. Őshazája Belső-Ázsia. A magyar nép hitvilága, vallási rendszere a kereszténység átvétele előtt a sámánizmus volt.

Egyiptomi orvoslás

Az egyiptomiak három csoportba sorolták a betegségeket kiváltó okokat: 1. természetfeletti okok (istenek, démonok vagy holtak szellemei, valamint ember által alkalmazott mágia); 2. természetes okok (látható külső okok, sérülések, rossz étel-ital hatása); 3. vegyes és határesetek (istenek által okozott sérülések és öregkori elváltozások). A hangsúly a megelőzésen volt, aminek alapját a böjtök és a purgálás (tisztítás) jelentette, mivel szerintük „a testben megemésztett étel nagy része felesleges, és betegséget kelt”.

Fejlett volt az egyiptomiak sebészete, szülészete és nőgyógyászata. Számos eszköz bizonyítja, hogy mennyire komplikált, de nem invazív műtétet voltak képesek végrehajtani az akkori orvosok – elsősorban katonai jellegű sérüléseket, de a krokodiltámadások áldozatait is el tudták látni.

A mágia ugyanannyira részét képezte az egyiptomi világszemléletnek, mint az orvostudomány. Ezért volt az, hogy a beteget gyógyító orvos beavatkozása alatt mindig jelen voltak a boszorkánydoktorok, akik a szellemek gyógyító erejéért imádkoztak, valamint az ártó hatások elleni varázsigékkel igyekeztek hatékonyabbá tenni a kezelést.

Ókori görög orvoslás

Az ókori görögök, noha sok dologban tévedtek, mégis a nyugati, modern orvoslás megalapítói voltak. Ez Európában csak jelentős kerülővel valósult meg, ugyanis a középkori európai felfogás erősen vallásos volt, így nem hagyta érvényesülni az antik vonalat, később azonban ez változott. Az ókori Görögországban a filozófia fogta össze a különféle tudományokat, így az orvostudománynak is ez adta meg az alapjait.

Orvosi gyakorlatukban a spiritualitás és a tudományos szemlélet keveredett. Ők voltak Európában az elsők, akik a klinikai megfigyelés modern technikáját alkalmazva diagnosztizáltak betegségeket. A görög tudás fő forrásai az egyiptomi és a krétai civilizációk voltak. Ahogy az egyiptomiak, úgy a görögök is hittek abban, hogy a betegségeket az istenek haragja váltja ki, ezért jelentős volt a papok szerepe a gyógyászatban (imádkozással, varázsigékkel). Aszklépiosz volt a gyógyítás istene, a Kr.e. 5. századtól gyakran hozzá imádkoztak gyógyulásért.

Az első orvosi iskolákat Görögországban alapították, melyek a „modern orvostudomány atyjának”, Hippokratésznek a gondolkodását tükrözték. Úgy vélte, hogy a higiéniának, az élelmezésnek (túl sok, túl kevés, ártalmas), a megfelelő mennyiségű testmozgásnak és alvásnak, valamint a beteg saját meggyőződésének (hitének) jelentős szerepe van az egészség megtartásában és visszaszerzésében.

Hippokratész filozófiájának alapja a nedvkórtan (humorálpatológia).

Az ő munkásságát foglalta rendszerbe a legnagyobb görög orvosok egyikének tartott Galénosz. A kor további jelentős orvosa volt még Arisztotelész.

Római orvoslás

Elsősorban Galénosz vitte át a görög orvostudományt Rómába, ahol korábban nem volt saját orvoslási rendszer. Kiemelkedő római orvos volt Aszklépiadész, aki az orvosi hivatást az akkori Rómában a rabszolgák által végzett tevékenység szintjéről felemelte és elismert szakmává tette. Felfogásának alapját az atomtan adja: szerinte a test végtelen számú atomból áll, míg ezek mozgásban vannak, addig él a szervezet és benne elsősorban fizikai (és nem kémiai) folyamatok mennek végbe. Dioszkoridész az ókor leghíresebb botanikusa is volt.

Arab orvoslás

Róma bukásával az antik világ tudását a Bizánci Birodalomba menekítették át. A Konstantinápolyt meghódító törökök elől nyugatra menekült bizánci tudósok magukkal vitték az ókori görög klasszikusok eredeti kéziratait (kb. 1200 évvel ezelőtt). Bagdadban a felvilágosult szemléletű kalifák segítették az akkori orvostudományt az anyagok lefordításával és az orvoslás mesterségének támogatásával.

A középkori arab tudomány eredményei az európai civilizáció fejlődésében is meghatározó jellegűek. Kialakulásában az antik művek hatása mellett az iszlám kultúrájának és vallás előírásainak is kiemelkedő szerepe van. Az arab gondolkodók nem pusztán átmentették az ókori tudományos és kulturális értékeket, hanem eredeti módon megközelítve kiegészítették, átdolgozták, bővítették azokat.