Hogyan szoktasd hozzá lovadat a szájkosárhoz?

A szájkosár, amit túlsúlyos és patairha-gyulladásra hajlamos lovak/pónik legelésekor használnak, egy olyan eszköz, amit a ló fejére, pontosabban a kantárra vagy fejszíjra rögzítenek.

A célja, hogy a ló a megszokottnál lényegesen kevesebb füvet tudjon felvenni, miközben továbbra is legelhet, mozoghat, szociális kapcsolatban maradhat a társaival, vagy akár egész nap a legelőn lehet. A legelős szájkosarak nem zárják le teljesen a ló száját, hanem egy rácsszerű kosarat képeznek, amelyen keresztül kis mennyiségű fűt képes csak kihúzni.

Ez az eszköz különösen ajánlott azoknak a lovaknak, amelyek hajlamosak a laminitiszre, patairha-gyulladásra, vagy valamilyen anyagcsere-zavarban szenvednek, például inzulinrezisztenciában, Cushing-kórban vagy túlsúlyosak.

Olyan esetekben is használható, amikor a ló egyébként egészséges, de a legelő nagyon dús, magas cukortartalmú fűvel borított, például tavasszal vagy ősszel. Hasznos lehet azoknak a lovaknak is, akik hajlamosak túl gyorsan enni vagy egyszerre túl sokat fogyasztani, így segíthet a takarmányfelvétel tempójának lassításában is.

Javasolt – ellenjavallt

A szájkosár használata azonban nem ajánlott olyan lovaknál, amelyek fogazata extrém mértékben kopott vagy sok a hiányzó fog, és nehezen esznek. Megfontolandó komolyabb légúti nehézségek esetén a használat (ha nem okoz állapotromlást, akkor javasolt).

Ha a ló pánikol, amikor valami az orrát, fejét érinti, akkor előtte szakember segítségével kell a probléma gyökerét kezelni (túlzott szenzitivitás). Tilos olyan lovaknál alkalmazni, amelyek már amúgy is nagyon keveset esznek, vagy extrém módon legyengültek. Ebben az esetben inkább célzott takarmányozási stratégiát érdemes alkalmazni.

Előnyök – hátrányok

A szájkosár legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a ló számára a mozgást, szabad levegőn tartózkodást, a társas életet és a természetes viselkedésformák gyakorlását anélkül, hogy túletetés történne. A ló nem unatkozik, nem zárjuk be egy istállóba vagy kopár karámba, mégis kordában tarthatjuk a fűfelvételét.

Hátránya, hogy egyes lovak frusztráltak lehetnek tőle, főleg eleinte, és megtanulni használni némi időbe telhet. Rossz illeszkedés vagy helytelen beállítás esetén a szájkosár kidörzsölheti az orrot vagy a szájzugot, és ha nem ellenőrizzük rendszeresen, akár nyomási sérülést is okozhat. Egyes lovak rossz szokásként ráészoknak a fogak kosárhoz dörzsölésére – amennyiben a szájkosár anyaga puhább, mint a ló foga, ez normál esetben nem okoz problémát. Ilyenkor a fogak gyakoribb ellenőrzése javasolt (hetente, szájterpesz nélkül, akár a gazda is meg tudja nézni az elöl lévő fogakat) – a félévente vagy évente esedékes szakállatorvosi kontroll mellett.

Szájkosarakat többféle kivitelben lehet kapni: vannak keményebb műanyagból készült rácsos típusok, mint például a GreenGuard, és vannak puhább anyagú, vödörszerű kialakítású változatok is. Vásárolhatók lóáruházakban, állatfelszerelés webáruházakban vagy közvetlenül gyártótól. Áruk néhány ezer forinttól akár több tízezerig is terjedhet, attól függően, milyen típusú és minőségű a termék.

Léteznek házi készítésű, úgynevezett „DIY” megoldások is, de ezeknél fontos, hogy a ló kényelmét, biztonságát és hatékonyságát figyelembe vegyük. A rosszul szellőző vagy túl merev eszközök, éles szélű anyagok komoly sérülést okozhatnak, ezért a házilag barkácsolt megoldások csak akkor javasoltak, ha valóban biztonságosan, szakszerűen lettek elkészítve.

Összességében a szájkosár egy hasznos és kíméletes eszköz lehet a laminitisz megelőzésében és a túlsúly kontrollálásában – de ahhoz, hogy a ló elfogadja és hatékonyan tudja használni, megfelelő szoktatásra van szükség. Ennek lépéseit fogjuk most bemutatni.

A legeléskor használt szájkosár használata elengedhetetlen lehet laminitiszben szenvedő vagy túlsúlyos lovak esetében. Sokan azonban nehezen tudják rászoktatni a lovukat a szájkosár használatára, mert a ló nem érti az eszköz funkcióját, frusztrálttá válik, vagy egyszerűen elutasítja. Kara Musgrave lókiképző a saját tapasztalatait osztotta meg egy érzékeny pónival kapcsolatban, akinek megtanította, hogyan kell használni a GreenGuard szájkosarat.

Kezdetben, amikor először tette rá a pónira a szájkosarat, Kara elrejtett egy jutalomfalatot a kosár alján, hogy a ló pozitív élményt társítson az eszközhöz. Bár a póni eleinte kissé nyugtalan volt, az étel elterelte a figyelmét.

Ezután következett a vízivás gyakorlása, majd a legelés szimulálása kézből adott széna pellet segítségével. A pelleteket a szájkosár nyílásain keresztül adta, egyre közelebb a földhöz, miközben a ló megtanulta, hogyan kell lenyomni a fejét, és megszerezni az ételt.

Idővel hosszabb fűszálakat is használt, amiket a ló már saját magának kellett kivennie a kézből vagy kitépni a földből. Ez a tanulási folyamat napról napra megismétlődött.

Kara naponta 10–20 percre engedte ki a pónit egy kisebb karámba a szájkosárral, és figyelte, hogyan boldogul vele. Eleinte a ló frusztrált volt, csapkodta a fejét, kaparta a földet, de ilyenkor Kara segített neki.

A póni napról napra egyre kevesebbet tiltakozott, és végül önállóan is elkezdett legelni. A teljes hozzászokás körülbelül öt nap alatt történt meg. Utána már képes volt hosszabb időt is eltölteni a legelőn, és később a társaihoz is kiengedhető volt a szájkosárral együtt.

Ha a ló különösen nehezen boldogul, érdemes régi vagy puhább anyagú szájkosarat használni, és esetleg enyhén bővíteni a nyílásokat, hogy könnyebben tudjon rajta keresztül enni.

A legfontosabb, hogy fokozatosan, türelemmel és pozitív megerősítéssel vezessük be az eszközt, még azelőtt, hogy hosszabb ideig kellene viselnie. Ezzel a módszerrel a ló nemcsak megtanulja használni a szájkosarat, hanem el is fogadja azt a mindennapok részeként.